2. Játék

A délelőtti esős idő szerencsére átfordult naposba. Éppen a kanapén ültünk Robbal, és valami idétlen brazil szappanoperát néztünk, közben nagyokat nevettünk azon, hogy a szereplők szinte megfulladnak levegőhiányban, mire kinyögik a másik nevét. Kettőnk között volt egy hatalmas tál popcorn, amelyből mind a ketten vígan csipegettünk. Az ölembe vettem a rágcsálni valót, majd közelebb húzódtam Roberthez, aki átkarolt izmos karjával, én pedig neki dőltem. Éppen csak lehunytam a szemeim, máris csörrent a telefonom. Halkan nyögve nyúltam a rezgő, zenélő készülék után, hogy felvegyem.

• Igen? - tettem a fülemhez az 'e' hangot elnyújtva, így valószínűleg csak ennyit hallott belőlem, de pontosan ki tudta venni, mit akarok, akárki is legyen az. Hiszen csak nem szólok úgy bele a telefonba, hogy "nem"...
• Ma sem vagy szomjas, mi? - nevetett Crystal a vonal másik végén.
• Másnapos, jó? - húztam fel az orrom sértődötten.
• Ja, hogy részeg tegnap voltál! Rendben - nevetett hangosabban, én pedig eltartottam a fülemtől a telefont. Robhoz hajolva nyomtam egy puszit a szája szélére, belesimítottam a hajába, majd a konyhába sétáltam trécselni.
• Had tippeljek. Megint hajba kaptatok, és most szent a béke?
• Ja, valami olyasmi. - ejtettem meg egy halvány mosolyt. Általában ő volt az első, akinek elmeséltem a kirohanásainkat. Pontosabban ő volt az első, aki kiszedte belőlem.
• Na halljam, most ki és min akadt ki, hány kerámia tört szét, hol? - érdeklődött kissé gúnyosan. Nem vicces, ezek igen is komoly dolgok. Amik fájnak...
• Crys, ehhez most nincs kedvem... - sóhajtottam kissé nyafogva, és még midig fájó fejemre tettem a kezem.
• Jó, jó. Befejeztem. - kuncogott. Semmit sem vesz komolyan? - Nyílt egy új kávézó, van kedved kipróbálni?
• Persze, persze. Mikor? - nem, nincs kedved. De inkább beadom a derekam, úgy is addig nyaggat, amíg el nem megyek. Túl jól ismerem.
• Kettőt tippelhetsz. - kuncogott fel sejtelmesen.
• Jó, értem. Máris indulok. - letettem a telefont, bevettem egy aszpirint, majd Rob arcára nyomtam egy puszit. - Crystal hívott kávézni. Pár óra és jövök. Rendben? - a tekintetét a TV-re ragasztva bólintott, esélyes, hogy nem is értette, amit mondok. Ezt imádom benne... Na mindegy.

Felkaptam a bőrdzsekimet, és a kék cipőmet, majd kicsoszogtam az ajtón egy nagyot nyújtózkodva. Körbe sem néztem, máris Crystal vakító vigyorával találtam szemben magam. Féloldalasan elmosolyodtam, de egy kicsit hátrébb húzódtam.

• Szia. - pillogtam pár sort meglepetten. - Hogy sikerült ide teleportálnod ilyen gyorsan? - kezdtem gúnyolódni.
• Jó, akkor most szépen visszamész a házba, és rendbe rakod magadat. - parancsolt rám. Mi a fene van, ő az anyám? Ráadásul gúnyolódni sem hagy! 
• Miért? Nem vagyok így jó?
• Édesem, olyan vagy, mint a mosott szar. - azzal tuszkolt is vissza az ajtón.
• Áu. Ez fájt, borzalmas egy nőszemély vagy. - felhúztam az orrom, de engedtem neki, bevonultam a fürdőbe.

Nem is néztem ki olyan rosszul, mint ahogy ő azt előadta! Mindegy, a kedvéért feldobtam egy kis szemceruzát, és szempillaspirált. A hajamhoz hozzá sem nyúltam, úgy battyogtam le hozzá. Mivel szembesülök? Na mivel? Crystal éppen Robot nyúzta a hülyeségeivel. Nyaggatta a súlyproblémáival. Szerencsétlen. Magamban felkuncogtam. Szerintem Crys egész jól néz ki, nem értem, mi baja van a súlyával. Lehet, hogy nem topmodell alkat, de ki várja el tőle... saját magán kívül? Lassan ballagtunk a kávézó fele, közben ment a "Gyere már!" "Szedd a lábad!" "Hogy lehetsz ilyen csiga!?" és társai. A fantasztikus gyógykészítmény, ami mellesleg az Aspirin névre hallgat, az én szervezetemre képtelen volt hatni... A fejem lüktetett, ahogy beléptem a - mint kiderült - LA Café ajtaján. Arcon csapott a zsivaj, ami odabent volt, a fejem ezrek párhuzamos monológjával lett tele, emiatt szédülni kezdtem. A kezemet emeltem a fejemhez, de valahogy nem ért oda. Hirtelen valami puhát éreztem a fenekem alatt. Kinyitottam a szemeimet, és nagyokat pillogtam. Velem szemben valami szőke tincsekből kirakott csubakka volt, ami majd megfulladt a nevetéstől. Majd a hajzuhatag alól kikandikált Crystal keze, és elsópörte az arca elől a hajnak nevezett függönyt. Morcosan meredtem rá, erre pedig még jobban nevetett. Felsóhajtottam, majd hátrahajtottam a fejem. Nagy örömömre nem estem hátra, mivel az egyik kisebb falnál ültem, ami nem volt több másfél méternél, pusztán kis fülkéket választott el, és egy bőrülés helyeként szolgált. Lehunytam a szemeimet, majd rávettem magam, hogy kinyissam a szemeim, és körülnézzek. Átlagos hely... Pontosan olyan, mint a többi. Világos falak, pirosas bőr ülések, egy kis retro beütéssel.

• Kellett neked innod tegnap! - vigyorgott szélesen. 
• Kellett neked másnaposan elcibálnod ide! - nyafogtam. 
• Egyszer mondtam, és te rá is bólintottál. 
• Mert ha nemet mondok, akkor addig zaklatsz, amíg igen nem lesz.
•  Szóval zaklatlak? - kezdett felháborodni, elég morcos lett.
•  Crys, tudod, hogy értem... Na, ne kapd fel a vizet. - figyeltem, de továbbra sem szólt. Istenem! - Meghívlak egy kávéra. - erre elmosolyodott, de továbbra is összeszűkült szemekkel nézett rám.

 Megcsóváltam a fejemet egy kis mosollyal, majd mikor a pincérlány jött felvenni a rendelést, megjegyzem elég feltűnően rám mozdulva, elmondtam neki, mit kívánunk. Szemmel láthatóan nem tetszett neki, hogy ő nem szerepelt a listán.

• Legközelebb esküszöm, piros rúzzsal jövök... - drága Crystal erre a mondatomra úgy nevetett ki, ahogy az meg van írva. 
• Van nálam, kérsz? - kezdett is kutatni a táskájában. - Jó, nem piros, de gondolom a ciklámen is megteszi 
•  Ugyan, hagyd csak... Kérlek. - fogtam le a kezeit - Azt nem értem, hogy ha egy heteronak tételezett férfi egy nővel jön kávézni, miért mozdul rá a csaj? Miért nem hiszi azt, hogy épp egy randit zavar meg? - számítottam egy értelmeshez hasonló ezmecseréhez... 
• Ugyan, süt rólad, hogy meleg vagy! - legyintett le. Köszönöm, Crystal... 
• Akkor meg pláne minek mozdul rám!? - komoly logika kell hozzá, plusz egyetemi végzettség. 
• Mert helyes vagy! - csak bevallotta! Szélesen vigyorogtam rá. - Vigyázz, jön, vakard le ezt a vigyort, mert megerőszakol... 
• Játszhatok vele? - felcsillant a szemem, elképzeltem a jelenetet... Crystal kacsintott rám, miszerint benne van a játékban, én pedig vissza kacsintottam. Ahogy Crystal megjósolta, a pincérnő hozta is a két hosszú kávét, plusz egy-egy croissantot.
•  Köszi. - köszöntem meg, ő ment is volna el, de megérintettem a csuklóját, mire meglepetten nézett rám. - Ne haragudj, hogy olyan mogorva voltam. Láttam, hogy rosszul esett, nem akartalak megbántani. - elővettem a legszebb mosolyomat, ő pedig elmosolyodott, láttam, hogy kezd olvasni, magamban jól szórakoztam. 
• Ugyan, rá se ránts. - hebegte zavartan, majd összeszedte magát - Naponta kapok rosszabb dolgokat is.
•  Ó... Pedig nem hiszem, hogy megérdemelnéd. - lebiggyesztettem az alsó ajkam, ö pedig a vállamra simított és elment. Crystalra néztem, aki diszkréten fulladozott.

 Az asztal alatt a cipőm orrával megkocogtattam a lábszárát, hogy moderálja magát, de ő továbbra is bele akart fulladni a kávéjába. Mosolyogva megforgattam a szemeim, majd belekortyoltam a kávéba. Nagyon finom volt, jobb, mint amilyenre számítottam. Halk kuncogást hallottam a hátam mögül, a pult felől. Hátra pillantva láttam, hogy a pincérlány mesél a társainak, akik éppen engem néznek. Egy féloldalas mosolyt mutatva fordultam vissza, majd szélesen vigyorogtam ismét Crystalra.

• Ennyire azért ne legyél eltelve magadtól, Rómeó! - nevetett, én pedig kinyújtottam a nyelvemet.
•  Csak irigy vagy.
•  Igen, igazad van, egy 25 éves meleg férfi akarok lenni egy szar kapcsolatban. - bólogatott-
•  Na jó, ez kicsit durva volt tőled... - elhúztam a számat, ahogy eszembe jutottak az előző este eseményei... Már amennyire emlékszem rájuk... No de elhessegettem ezeket a rémképeket lelki szemeim elől, és az új 'feladatomra' koncentráltam. Nem menj túl messzire, légy kétértelmű. 
• Jó, bocs... Elfelejtettem, hogy érzékeny a kis lelked. - na jó, ebből elég.
•  Nem a 'kis lelkem' érzékeny, csak rohadtul szar így élni! - talán kicsit hangosabb volt, mint kellett volna. Páran rám pillantottak egy percre. Nem ordítottam pedig, mit kell bámulni!? - Kicsit kezd tele lenni a puttonyom a beszólásaiddal. - folytattam halkabban, közelebb hajolva. - Fogalmad sincs milyen ez a kapcsolat, nem tudod milyen ebben élni.
•  Adam, akkor vess véget neki! Meddig akarod folytatni ezt a debil játékot? - tárta szét a kezeit, én pedig megforgattam a szemeimet. De okos valaki...
• Igen, pofon egyszerű, tudom, de azzal, hogy őt elhagyom, a lelkemet hagyom el...
• Uram isten, ez annyira nyálas volt! - kinyújtotta a nyelvét undorodó fejjel. Tudod mit? Vicceld el ezt is nyugodtan. De egyedül. - Az asztalra tetten a fizetendő összeget, majd felkapva a kabátomat kisétáltam a kávézóból.

 Elegem volt, sok volt már belőle, hogy nem lehet vele normálisan beszélni, mindenen poénkodnia kell. Nem fogja fel, hogy ez az egész dolog bánt, de lehetetlen belőle kiszállni, és hogy a rossz viccei csak olaj a tűzre... Összefogtam magamon a kabátot, és sétáltam hazafele. Éreztem egy kezet a vállamon, mogorva tekintettel fordultam meg Crystalra számítva, de helyette egy alacsony, barna hajú, vékony lányt láttam. A pincérlányt a kávézóból. Rendeztem az arcvonásaimat, tényleg nem akartam, hogy rosszul essen neki.

• Szia. - mondtam felerőltetve egy kedves mosolyt az arcomra.
• Szia. Mi történt? Olyan... hirtelen elmentél. Ne haragudj, hogy így belekontárkodom, csak olyan kedves voltál velem... És lejárt a munkaidőm is. - mosolygott, én pedig visszamosolyogtam.
• Csak kicsit túlment egy határon a barátnőm... És alapból kissé zűrös korszakban vagyok. - legyintettem, még mindig mosolyogva.
• Ó, értem... Egyébként a nevem Brianna. De csak Bree. - mosolygott szélesen, és nyújtotta a kezét.
• Apám, hol a modorom? ne haragudj, Adam vagyok - nevettem halkan, és megráztam a kezét.
• Örvendek, Adam. - mosolygott. Édes csaj. Kedves tőle, hogy egy kis gesztus után ennyire érdekli, hogy mi van velem. Tényleg kaphat a munkahelyén hideget, meleget.
• Részemről a szerencse. Figyelj, ne haragudj, de nekem... rohannom kell - néztem abba az irányba, amerre indulni szándékoztam, majd a zsebemből előhúztam egy névjegykártyát - Ha gondolod írj - mosolyogtam, majd mentem is tovább.

 Minél előbb haza akartam érni. A fejem ismét lüktetett, egyre jobban, otthon pedig várt rám Rob, és a jelenlegi legjobb barátom, a fájdalomcsillapító. Lassan, de biztosan szédelegtem vissza a háborús frontra, ahol éppen békeidő volt, megkeresve az oltalmat nyújtó bogyót, hátha felszabadít a tompa lüktető érzés alól...