10. Sebzett

Konkrétan egy óra volt hátra az előadásig, én pedig éppen próbáltam összeszedni az univerzum legkülönbözőbb pontjain tartózkodó gondolataimat, miközben a szövegemmel a kezemben loholtam be a színház főbejáratán egyenesen a próbaterembe. Az ajtó előtt lefékezve vettem egy nagy levegőt, majd végiggondoltam, mi vár rám ott bent. Biztosan számítottak rám, hisz annyira még én sem lehetek felelőtlen, hogy ne menjek el a főpróbára. Tény, hogy senkinek sem voltam a mulasztások miatt a szíve csücske, ami nyilvánvalóan okoz megvető pillantásokat.
Végül összeszedve magamat nyomtam le a kilincset, és léptem volna be a terembe, mikor megakadt valakin a szemem. Nem is az arca volt érdekes, bár utólag felfedeztem, hogy még életemben nem láttam. De amin megajadt a szemem, az a ruhája volt. Hitetlenkedve álltam azajtóban, s ugyan elterveztem, hogy sűrű bocsánatkérések közepette, egy utolsó hajrával végigpróbáljuk, de egy hang nem jött ki a torkomon látva, hogy az a bizonyos idegen a jelmezemben áll a terem közepén. Az én jelmezemben, az én szerepemben az én helyemen.
Az arckifejezésemet látva a rendező lépett oda hozzám, majd odaszólt a többiekhez.

• Folytassátok, eddig szuper! - a kollégák kelletlenül ugyan, de levették rólam kíváncsisággal teli tekinteteiket, majd a jelmezemben ripacskodó idegenre néztek, a rendező, Roy pedig ismét felém fordult. - Adam, jobb lenne, ha most mennél.
• Nem megyek. Van szerepem, kiállok és megcsinálom. Tudom a szövegem. - néztem keményen és dacosan a szemeibe, próbálva eltakarni mindazt a negatív érzelmet, amely bennem tombolt.
• Nem jártál próbákra, kénytelen voltam másnak adni. - felelte türelmesen, én pedig tovább harcoltam. Nem hagyom... egyszerűen nem vehetik ezt el tőlem.
• Akkor most kérem vissza. Közöld vele, hogy itt az eredeti színész, nincs szükség a beugróra. - összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, és vártam, hogy tegye, amit mondok.
• Adam... az övé a szerep. Véglegesen. -
• Mi!? Ezt nem teheted! - kiáltottam rá enyhén hangosabban a kelleténél, s ezzel sikerült ismét magamra vonnom mindenki figyelmét, de ezúttal minden arc döbbenetet tükrözött. Viszont jelen pillanatban ez volt az utolsó dolog, ami érdekelt.
• De, igen. Megtehetem. - felelte magabiztosan, és teljesen igaza volt. A darab az ő kezeiben van, és ő dönti el, ki szerepel és ki nem. 

Lángoló tekintettel vetettem egy gyilkos pillantást a rendezőre, és az idegenre, majd kiviharzottam a teremből becsapva magam után az ajtót.
Emelt fővel vonultam ki a vörös szőnyeggel borított, díszes folyosókon, egyenesen kifele az aranyozott főbejáraton, ami előtt már kis csoportokba rendeződve álltak az alkalmi ruhákba bújt tömeg, melynek tagjai alkotják majd a hamarosan színpadra kerülő darab közönségét. Végignéztem az embereken, majd megforgattam a szemeim, s nyögve indultam haza az üres házamba, hogy megtervezzem az esti önpusztításomat.
Lassan battyogva a színháztól, magassarkú cipők kopogását hallottam magam mögött. Nem figyeltem rá, csak összehúztam magamon a kabátomat, a forgatókönyvet, amit egész eddig magamnál hordtam pedig bevágtam egy kukába, ami mellett elhaladtam.

• Adam! - Hallatszott Bree hangja a hátam mögül. Valahogy éreztem, hogy az a bizonyos "otthon egyedül dühöngök" terv nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy én azt elképzeltem.
• Mondd... - fordultam vissza, s ránéztem régen látott barátomra, akit az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam. 
• Hova mész? - lépett elém értetlenkedve. - Gondoltam, megleplek, és eljövök az előadásra, hogy végre lássalak, elvileg a szereplistán a te neved van feltüntetve...
• Másé a szerep. - jelentettem ki egyszerűen, és megvontam a vállam, mintha egyáltalán nem érdekelne az egész.
• De hát... - összevonta a szemöldökét - miért? 
• Mert nem jártam be próbákra, a rendező pedig másnak adta... - ismét megvontam a vállam, Bree pedig felsóhajtott.
• Buta, buta Adam.. - megcsóválta a fejét egy elnéző mosollyal. - Vigasz-forrócsoki?
• Nem mész az előadásra? - hunyorogtam rá, ő pedig megvonta mosolyogva a vállát-
• Majd akkor, ha téged látlak főszerepben. - mosolygott kedvesen egy kacsintás kíséretében, én pedig csak megráztam a fejemet.
• Menj csak, biztos jó az a másik ba... színész. Miattam ne hagyd ki, jó? - a vállára simítottam, ő pedig elhúzta a száját, és kezdte beadni a derekát.
• Rendben, rendben. Neked nincs kedved...? - intett a fejével az impozáns épület felé, én pedig mosolyogva megráztam a fejem. - Oké. Majd összefutunk, szia. - intett és eltipegett.
• Szia. - mondtam halkan, majd lassan ballagtam haza a sötét utcán, s beléptem a kis, biztonságot nyújtó otthonomba.

Még mindig nem értettem, miért cipelt Crystal arra a meghallgatásra. Mire jó az nekem, hogy benne vagyok egy bandában? A munkámat sem végzem jelenleg rendesen, és most a nyakamba szakad még egy feladat, amit ráadásul nem is akartam... Igaz, talán ez nem teljesen fekete-fehér. Ha nem akartam volna, simán kisétálhattam volna a teremből. De volt valami a zsűriben és az egész szituációban, ami megragadott, és nem engedett el, de nem tudom meghatározni, mi volt az. Talán a hírnév hullámokban rámtörő vágya lappangott bennem, s vonzott a kihívás. Úgy vélem, az életben kockáztatni kell, ha az ember el akar érni valamit. Én eddig túl kevés rizikót vállalhattam, hisz még mindig a porban vagyok, és a félig elvesztett munkámért járó minimálbérből fizetem a rezsit, valamint az ételt, ha meleg kaját akarok, és nem jön át anya vagy Crystal főzni, ugyanis az én főzőtudományom a sima rántottánál megáll. Próbálkoztam levesekkel, sülthússal, de a levesemet még Bridget Jones spárgalevese is lealázza, amiben konkrétan talán a hagymát a növény spárga helyett a kék madzaggal kötötte össze, így az egész egy borzalmas ízű kék löttylett. Na most az én húsleveseb sokkal jobban hasonlított tulajdonképpen bármi másra, leginkább egy tál műzlire, mint levesre. Az íze pedig olyan volt, mintha a zacskóból kanalaztam volna a vegetát. 

Talán itt az ideje, hogy változtassak, mert a változás eljön, ahogy a dal is mondja. A kérdés pusztán annyi: mikor?

Egy hangos sóhajjal löktem be magam után a bejárati ajtót, ajd a zsebemben rezgő telefonomat kaptam a kezeimbe. A kijelzőn lelkesen villogott egy apró, fehér boríték jelezve, hogy üzenetet kaptam, így a megfelelő gombot enyomva nyitottam meg.

"Szia, Adam!

Az e-mail címedre átlőttem pár dalszöveget kottával, nézegesd őket, kérlek.

J."

Jared Averay. Meleg, zöld szempárját láttam magam előtt, s kedves mosolyát, miközben olvastam a rövidke levelet. A telefonom félredobva csentem el a konyhából egy zacskó  chipset, és beültem az asztali számítógép névre hallgató monstrum elé, s megnyitotzam az e-mailjeimet, hogy csekkoljam a dalszövegeket. 

Mind találóak, lényegterörőek, csak kicsit nyersek. A chipses zacskóban turkálva, majd a kihalászott szemeket ropogtatva kezdtem memorizálni a szövegeket csendes magányomban a saját hiányérzetemmel. Anélkül, hogy lenne valaki aki hozzám szól, hátulról átölel, s egy forró csókkal kényezteti nyakam, elcsal a dalszövegek mellől mellől egyenesen meleg karjaiba, melyekkel viaránt a szakadék szélétől, és soha többé nem enged el. Nem enged elesni, lezuhanni a mélybe, csak visszaadja letépett szárnyaimat, s újra megtanít repülni. Mert jelenleg letépett szárnyaim helyén két hatalmas, folyton vérző seb tátong, s nincs senki, ki begyógyítaná. Nem maradt másom, mint az álom, mely széttört, sebzett lelkem romjai közé száműzi tudatomat.

Harmadik díjam!

Nagyon szépen szeretném megköszönni a díjat Beut Lora-nak!

Szabályok:

Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Írj 10 dolgot magadról!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küld tovább 5 bloggernek!

Magamról:

Az íráson kívül még rajzolok.

Majdnem 7 éve szerepjátszom

Imádom a masnis dolgokat(hajpánt, öv, karkötő, fülbevaló :D )

Az elismerés motivál arra, hogy folytassam azt, amit csinálok. Úgy értem, ha látom, hogy van értelme. :)

Imádom a vihart, legszívesebben a teraszról, egy esernyő alól nézném az egészet.

Egy üres lap kegyetlenül tud inspirálni! :)

Boldog párkapcsolatban élek a telefonommal.

Idén fogok érettségizni. 

Oda vagyok a párduc és kígyómintáért.

Újabban a Sims 2-vel játszom :D

Válaszok:

Milyen munkát vállalnál, ha nem számítana a fizetés?

Szívesen lennék újságíró, vagy simán csak író, esetleg grafikus.

Csapatban vagy egyénileg dolgozol szívesebben?

A feladattól függ, de általában egyénileg szeretem csinálni a dolgokat, mert tudom, mire számíthatok végeredményként.

Mi motivál?

Ha látom, hogy van valami értelme, másoknak tetszik amit itt művelek, az írás szeretete, és persze a főhős, Adam.

Hol látod magát 3 vagy 5 év múlva?

A közgazdasági egyetem angol nyelvű gazdálkodás és management szakán. Vagy esetleg a sárga házban pontosan az egyetem miatt :')

Mivel töltöd a szabadidődet?

Írok, rajzolok, Sims2zöm, szerepezem, vagy a városban lógok. :)

Ha egy tégla volnál egy falban, melyik tégla lennél és miért?

A legutolsó tégla, amit a kőműves letesz, mert ez egyfajta pont az i-n, ami eltölti a munkást örömmel, mondván, hogy végre befejezte azt a falat :D

Melyik szín lennél és miért?

Fekete vagy fehért, mert mindenhez illenek :D

Milyen állat lennél és miért?

Tigris, mert ez jutott először eszembe :D

Hogyan mozdítanád el a Fuji hegységet?

lépnék egyet jobbra, és a Fuji hegység már is el van mozdulva hozzám képest :'D

Tervezel blogot a közeljövőben?

Fogalmam sincs, jelenleg van a Sleepwalker és a Chokehold, de indítok majd egy g-portalos oldalt, ami blog(sz)építéssel foglalkozik majd. :)

Kérdések:

Melyik dal jellemez téged a legjobban?

Melyik dal jellemezné a blogod a legjobban?

Ha bárhol élhetnél a világon, hova költöznél?

Ha hátralévő életedben csak egy személy láthatnál, ki lenne az? 

Miben más a te blogod, mint a többi?

Mi a hobbid?

Ki a példaképed?

Miért ő a példaképed?

Szívesen lennél példakép?

Mi a kedvenc ételed?

Akiknek küldöm:

• Aubrey
• Carmen
• Lady Rainbow
• Cindy

9. Küldetés

Ismét sajgó fejjel ébredtem a saját izzadságomban vergődve. A Nap erős fénye a szemhéjamon keresztül is bántotta a szemeimet, mintha minden erejével azon lenne, hogy bármi áron is, de megvakítson. Gonosz. Főleg reggel, tudom én, kiismertem már ezt a galádot. Minden egyes reggel ezt műveli velem, és most sem tesz kivételt, holott pontosan tudja, mennyire fáj a fejem. Az egyik kezemmel eltakartam a szemeim, a másikkal pedig az ágyam másik felét tapogattam, de szerencsére nem volt ott senki. Mondhatni, megkönnyebbültem, hogy nem kell szembenéznem a tegnapi "áldozatommal" - ma sem. Már pár hete csak kalandozom. Egyik egy éjszakás kalandból a másikba, miközben minden más a háttérbe szorul. A színházi próbák felére nem járok be. A kollégák szerint rohadtul nem lesz ennek jó vége. De most őszintén! Az életemben mi a fenének volt jó vége? Mi végződött happy end-del? Az álmaim sorban dőltek romba, akár egy dominó játékban, egyik lökte a mélybe a másikat, és nekem nem maradt semmim. Egyetlen kis szikrányi reményem volt Robert Carver személyében, aki tartotta bennem a lelket, de valahol, valamikor régen elromlott a kapcsolatunk. Örök rejtély, kinek a hibája, s az időt sem lehet meghatározni. Pusztán annyiban vagyok biztos, hogy azért tartottam magam mellett, mert ő volt az a támasz, mely elkapott, ha zuhannék, mely éltette bennem a hazugságot: Még nincs minden veszve.
"Once upon a time
I was falling in love
But now I'm only falling apart..."

Elhasaltam az ágyamon, s úgy próbáltam felkelni, de lábaim egyelőre túl gyengének bizonyultak, hogy elbírják a súlyom. A párnámba temettem az arcom, és hatalmasat sóhajtottam. Teljesen elvesztem. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy tényleg jó ötlet volt-e az, hogy eltaszítottam őt magamtól, akár egy szakadt rongyot, hiába törölte belém a lábát időről-időre. Most olyan vagyok, akár egy erdő fák nélkül. Csapongok, mint egy folyó, mely nem találja medrét.
Végül kénytelen voltam rávenni magam, hogy minden erőmet összeszedve mégis talpra küzdjem magam, majd leandalogjak a lépcsőn. Minden egyes lépéssel egy újabb csatát vívtam a rám nehezedő iszonyatos nyomással szemben, mely újra meg újra kardot rántott, hogy mindkét vállam a földre szoríthassa. Az őskorból származó kávégépem gombját benyomva szinte hősnek éreztem magam, hogy ilyen állapotban nem estem össze egy lépés alatt minimum háromszor. Ahogy vártam, hogy a feketém készen álljon arra, hogy csodát tegyen velem, a telefonom idegtépő hangja szólalt meg, és visszhangzott az agyamban egyre idegesítőbb, visítóbb hangon, és úgy éreztem, a fejem ebben a szent pillanatban robban szét. Egy hangos morranást hallatva kaptam a telefonom után, majd felvettem, és a fülemhez emeltem.

• Hé, Adam, merre vagy? - szólt bele Crystal ismerős hangja.
• Szia, Crys, itthon. - szóltam bele rekedtes hangon. - Miért?
• Szóval megint egy lépéssel közelebb kerültél ahhoz, hogy tönkretedd magad? - a hangja tele volt cinizmussal, én pedig nagyot sóhajtottam. Nem szenvedek mostanság hiányt a Crystal-féle megrovásokban, naponta zaklat a hülyeségekkel.
• Hagyj már ezzel, nem unod még? - nyöszörögve vánszorogtam a Krisztus előttről származó kávégépemhez, hogy a koffeinbombámat a kezembe foghassam.
• De, Adam, nagyon unalmas hetek óta téged győzködni arról, hogy kapard össze a valagad a padlóról és hagyd abba az önsajnálatot.
• Nem sajnáltatom magam! Csupán szórakozom. Miért olyan nagy bűn ez? - belekortyoltam a fekete löttyömbe, majd vártam a koffein jótékony hatását.
• Aha. Rendben, remélem a ma esti előadásodon is pont olyan jól fogod érezni magad. - kis híján sugárba köptem a konyhát a kávémmal, ahogy felfogtam, miről is beszél Crystal.
• A fenébe, az előadás...! Basszus, ki fognak vágni... - kaptam a fejemhez, majd az asztalra könyököltem egy hangos morgással. - Ilyen nincs...
• Tudod, pontosan ezért kellett volna próbálnod. Tudom, hogy rohadtul zseniális és fantasztikus vagy, de próba nélkül még te sem rázol ki egy kész darabot a kisujjadból. - kaptam a szokásos irónia adagomat, mintha elvonási tüneteket olvasott volna le a hangomból.
• Sosem mondtam, hogy "zseniális" lennék.- feleltem monoton hangon.
• De azt sem, hogy nem vagy az! - szinte hallottam a hangján, hogy vigyorgott, én pedig megforgattam a szemeim.
• Élvezed, mi? - sóhajtottam a telefonba, közben a homlokomat az asztalra tettem.
• Nos, mint mondtam, unalmas folyton noszogatni, hogy ne ugorj ki az ablakon mély depressziódban... Na, de most vidd a feneked a mosdóba, szedd össze magad, mondjuk meditálj, tíz perc múla ott vagyok érted. - közölte velem a kész tényt, mintha a főnököm lenne.
• Mi? Mikor akartam kiugorni? - ráncoltam a szemöldököm, majd egy sóhajtás kíséretében túrtam a hajamba. - Jó, rendben... -azzal a lendülettel le is tette, én pedig szimplán befejeltem az asztalt. Kedves Isten! Megegyezhetnénk esetleg abban, hogy inkább bottal verj?

Körül-belül félórás semmittevés után hallottam dudálást a házam elől, s máris tudtam, hogy a Crystallal való 'kirándulás' álnéven futó agymosás kezdetét veszi. A legszebb az egész programban, hogy nála sosem lehet tudni, merre is akar elrabolni, így a felkészülési lehetőségeim száma konkrétan a nullával egyenlő, ha csak nem kevesebb. Unottan vettem fel a bőrkabátom és az övtáskám, csoszogtam ki az ajtón, belöktem magam után, majd bezártam azt. Beültem Crystal mellé a piros Suzukijába, mormogtam valami köszönéshez hasonlót és bekötöttem magam.

• Na, van sejtésed róla, hova megyünk? - kérdezte, miközben az útra fordult.
• Nem, Crystal, ötletem sincs. - mondtam gépiesen, mintha betanultam volna, s megráztam a fejemet.
• Hű, Lambert, ne lelkesedj ennyire! - kezdett cukkolni, amire nekem egy szemforgatás volt a válaszom.
• Mi okom is lenne lelkesedni? - felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig beletaposott a fékbe. Komolyan, most szívat!? - A francba, Crystal! Értem én, hogy a drámai hatásokat kedveled de ez túlzás! - figyeltem hitetlenkedve ahogy felnevet.
• Pirosat kaptunk, észkombány. - megsimogatta a fejem tetejét. Oké, vaklárma, de annyira még nem sikerült elinnom az agyam, hogy egy tacskó értelmi szintjével büszkélkedhessek. Végül egy sóhajtással hagytam annyiban az egész, nem túl sok értelemmel bíró beszélgetést.

Crystal ismét a gázra lépett, és a kis piros Suzuki tovább haladt az úton, s még a jövő homályában rejlik a válasz, merre is tart pontosan. Talán ismét egy kávézó, vagy kitessékel a friss levegőre, esetleg egy újabb színházi próba, amiről sejtelmem sincs? Percek múlva éreztem, hogy az autó lassul, így kénytelen voltam lehunyni lelki szemeimet, melyek előtt láttam, ahogy éppen üvölt velem a színház igazgatója, és közli velem, hogy van egy hetem felmondani, majd szép lassan az utcára kerülök, és könyöröghetem be magam Crystalhoz, miután sikerült behízelegnem magam valami kávézóba pincérnek. Talán Bree segítségével arra az új, de mégis retro stílusú helyre, persze az interjúnmegrengetni az eget a nem létező tíz éves pincéri tapasztalatomról, valamint a fejlesztésre váróan tökéletes kommunikációs, és a méginkább csiszolàsra szoruló, de szintén perfekt problémamegoldó képességeimről. Mély elmélkedésemből a motor dorombolásának megszűnése, valamint Crystal hangja ébresztett fel. 

•  Merre jársz, Adam? - nevetett fel hangosan, én pedig megráztam a fejem, majd körülnéztem. Egy sima épület volt egy kihalt utca közepén. Egy árva lélek, egy madár sincs errefelé, de minket ide rendelt a sors Crystal újabb zseniális ötlete személyében.
•  Most szórakozol. -jelentettem ki egyszerűen, majd vártam, hogy nevetve bólogasson és indítsa ismét a motort, és folytassuk a kis utunkat. De ez nem történt meg.
•  Tudod egyáltalán, hol vagyunk? - felvonta a szemöldökét, és úgy meredt rám.
•  Nem, és épp ezelvan bajom. - vágtam rá, mire ő egy szemforgatással válaszolt.
•  Akkor az a feladatod, hogy kiderítsd. Szépen kiszáls, és beviszed azt a formás popód abba az épületbe, - mutatott az említett ház irányába - és egy csinos mosollyal teszed a dolgod. 
•  De mi a dolgom? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
•  Amint kidrítetted, hol vagy, a dolgod is egyértelmű lesz. -Crystal hangosnevetéséből ítélve ismét megfizethetetlen volt az arckifejezésem.
•  Most szórakozol. - továbbra sem mozdultam, bár kétség kívül jobban tettem volna, ha magamtól kiszállok, éy nem Crystalnak kellett volna kilökdösni...

Hát, jó. Hajtsuk végre a "küldetést", amit Crystal sózott rám, és valószínűleg filmbeillőnek szánt,  csak a hozzáállásom nem volt az, amely nem tett eleget a "megfelelő" fogalmának. Lassan lépdeltem az épület felé a már egyre sötétedő utcán. Ez van, ha az ember későn kel. Túlságosan hamar sötétedik be, éjszaka pedig nem elég fáradt az ember, hogy elaludjon, aminek az eredménye a későn fekvés, ami ismételten csak egy későn ébredést eredményez. Jobban szólva a bioritmus teljes felbomlását.
Unottan nyomtam le a vasajtóhoz lépve a szinte jeges kilincset, s kinyitottam az ajtót. Egy nagy terem terült elém, s a másik végében egész pontosan három szempár szegeződött rám. Az bal szélen egy teltebb férfi ült barna hajjal és szakállal. Középen egy magas, egészen sovány, rövid hajú férfi ült, mellette pedig egy fiatalabb, hosszú fekete hajú ember és mellette egy rövid, barna hajú, enyhén borostás férfi, meleg zöld szemekkel.

• Üdvözlöm, kérem, fáradjon beljebb! - mosolygott rám melegen a jobb szélső, mikor látta, hogy csak tippelni tudok, mit is kéne itt pontosan csinálnom. 
• Jó napot. - szedtem végül össze magam, és magam után behúzva az ajtót lépdeltem be a terembe a "zsűri" elé. Név szerint, balról jobbra haladva Monte Pittman, Steve Sidelnyk, Tommy Victor és Jared Averay. 
• A meghallgatásra jött, igaz? - folytatta Jared mosolyogva. Lehunytam pár pillanatra a szemeim, s bólintottam, közben magamban átkoztam Crystalt, hogy egész úton egy betűt sem szólt erről. - Szóval elárulod a neved? - mutatott egy féloldalas vigyort.
• Elnézést, a nevem Adam. Adam Lambert. - biccentettem a fejemmel, Jared pedig lefirkantotta a lapra a hallott nevet.
• Milyen dallal készültél? - villámcsapásként ért a kérdése, pedig egy meghallgatáson halál természetes, hogy ilyet kérdeznek. Ki az, aki felkészületlenül megy meghallgatásra? Őszintén szólva nem is én lennék. Először is, mert eszembe sem jutott volna eljönni ide, másodszor, ha esetleg fogadásból, vagy egyéb kivételes okból ide nem keveredek, előtte nap a kisujjamat sem mozdítom meg azért, hogy jól sikerüljön a meghallgatás, és bevegyenek egy bandába, aminek még a nevét sem tudom.
• Igen. - hazudtam végül. Ha nem sikerül, akkor elkönyvelik, hogy nem vagyok a csapatba való. Nem vesztek vele semmit. - A Scorpionstól a Send me an angelt énekelném. - bólintottam magabiztosan.
• Értem, hoztál hozzá alapot? - erre a kérdésre is számíthattam volna, hiszem nem azt kérdezték, hogy fejen állva, vagy a plafonról lógva szándékozom-e előadni. Vettem egy nagy levegőt, és lassan fújtam ki, mielőtt megszólaltam volna.
• Alap nélkül. -néztem Jaredre, aki kissé meglepettnek tűnt de bólintott.
• Oké, halljuk. - mosolyodott el végül, és hátra dőlt a székében.

Dúdolni kezdtem a dallamot, majd belekezdtem az első versszakba. "Wise men say just walk this way...." Lehunyt szemekkel énekeltem a dalt alap nélkül, a lábammal ütve a mérőt, s a fejemben szólt a zenei alap. Az első refrént kihagytam, és egymás után énekeltem el a két versszakot, majd a két versszak után kezdten a refrént erőteljesen. "Here I am! Will you send me angel? Here I am! In the land of the morning star..." Ha már itt vagyok egy meghallgatáson, igyekeztem a lehető legtöbbet beleadni a bemelegítetlen hangommal, így a záró refrénnél minél magasabbra vittem, és hosszan kitartottam a hangokat, majd lassan hoztam vissza a dalt, majd nyugtattam meg a végére.
Mikor az utolsó hang is elhagyta a számat, kinyitottam a szemeimet, és végignéztem a zsűrin. Monte, Tommy, Steve és Jared összesúgtak, majd Monte felkelt, odasétált hozzám, és a kezét nyújtotta.

• Gratulálok, haver, bent vagy. - az arcom megnyúlt, és a szemem kikerekedett a meglepettségtől, tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy örülök-e neki, vagy sem. Lassan nyújtva a kezemet megráztam az övét.
• Köszönöm. - mosolyodtam el végül, a többi tag is odajött kezet fogni, majd kérésükre leírtam minden elérhetőségemet egy papírra, és én is kaptam egy fénymásolatot a papírról, amire az ő elérhetőségeik voltak nyomtatva.
• Holnap kettőkor ráér mindenki? - szólalt meg Jared körbenézve, mindenki igennel felelt, így én is bólintottam, mikor rám nézett kérdően. - Rendben, akkor holnap kettőkor itt találkozunk. Hozzátok a dalszövegeket és a kottákat. Adam te csak hozd magadat. - kacsintott rám smaragdzöld szemeivel, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam.
• Rendben. - bólintottam. A tény, hogy Crystal ma este meg fog halni, továbbra is változatlan, így elköszöntem. - Viszont nekem most rohannom kell, mert... várnak rám. Akkor holnap. - Intettem egyet, majd ezzel a lendülettel fordultam sarkon, és pár másodperc alatt vágódtam be az autóba Crystal mellé gyilkos pillantásokat vetve felé.
• Egyszer meg fogod köszönni. - vigyorgott rám, mintha tudta volna, hogy bevettek a bandába, majd indította a kocsit és az útra fordult, s csendesen szeltük az utakat a sötét éjszakában, hallgatva a motor dorombolását...