Oldalak

2014. január 10., péntek

10. Sebzett

Konkrétan egy óra volt hátra az előadásig, én pedig éppen próbáltam összeszedni az univerzum legkülönbözőbb pontjain tartózkodó gondolataimat, miközben a szövegemmel a kezemben loholtam be a színház főbejáratán egyenesen a próbaterembe. Az ajtó előtt lefékezve vettem egy nagy levegőt, majd végiggondoltam, mi vár rám ott bent. Biztosan számítottak rám, hisz annyira még én sem lehetek felelőtlen, hogy ne menjek el a főpróbára. Tény, hogy senkinek sem voltam a mulasztások miatt a szíve csücske, ami nyilvánvalóan okoz megvető pillantásokat.
Végül összeszedve magamat nyomtam le a kilincset, és léptem volna be a terembe, mikor megakadt valakin a szemem. Nem is az arca volt érdekes, bár utólag felfedeztem, hogy még életemben nem láttam. De amin megajadt a szemem, az a ruhája volt. Hitetlenkedve álltam azajtóban, s ugyan elterveztem, hogy sűrű bocsánatkérések közepette, egy utolsó hajrával végigpróbáljuk, de egy hang nem jött ki a torkomon látva, hogy az a bizonyos idegen a jelmezemben áll a terem közepén. Az én jelmezemben, az én szerepemben az én helyemen.
Az arckifejezésemet látva a rendező lépett oda hozzám, majd odaszólt a többiekhez.
  • Folytassátok, eddig szuper! - a kollégák kelletlenül ugyan, de levették rólam kíváncsisággal teli tekinteteiket, majd a jelmezemben ripacskodó idegenre néztek, a rendező, Roy pedig ismét felém fordult. - Adam, jobb lenne, ha most mennél.
  • Nem megyek. Van szerepem, kiállok és megcsinálom. Tudom a szövegem. - néztem keményen és dacosan a szemeibe, próbálva eltakarni mindazt a negatív érzelmet, amely bennem tombolt.
  • Nem jártál próbákra, kénytelen voltam másnak adni. - felelte türelmesen, én pedig tovább harcoltam. Nem hagyom... egyszerűen nem vehetik ezt el tőlem.
  • Akkor most kérem vissza. Közöld vele, hogy itt az eredeti színész, nincs szükség a beugróra. - összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, és vártam, hogy tegye, amit mondok.
  • Adam... az övé a szerep. Véglegesen. -
  • Mi!? Ezt nem teheted! - kiáltottam rá enyhén hangosabban a kelleténél, s ezzel sikerült ismét magamra vonnom mindenki figyelmét, de ezúttal minden arc döbbenetet tükrözött. Viszont jelen pillanatban ez volt az utolsó dolog, ami érdekelt.
  • De, igen. Megtehetem. - felelte magabiztosan, és teljesen igaza volt. A darab az ő kezeiben van, és ő dönti el, ki szerepel és ki nem. 
Lángoló tekintettel vetettem egy gyilkos pillantást a rendezőre, és az idegenre, majd kiviharzottam a teremből becsapva magam után az ajtót.
Emelt fővel vonultam ki a vörös szőnyeggel borított, díszes folyosókon, egyenesen kifele az aranyozott főbejáraton, ami előtt már kis csoportokba rendeződve álltak az alkalmi ruhákba bújt tömeg, melynek tagjai alkotják majd a hamarosan színpadra kerülő darab közönségét. Végignéztem az embereken, majd megforgattam a szemeim, s nyögve indultam haza az üres házamba, hogy megtervezzem az esti önpusztításomat.
Lassan battyogva a színháztól, magassarkú cipők kopogását hallottam magam mögött. Nem figyeltem rá, csak összehúztam magamon a kabátomat, a forgatókönyvet, amit egész eddig magamnál hordtam pedig bevágtam egy kukába, ami mellett elhaladtam.
  • Adam! - Hallatszott Bree hangja a hátam mögül. Valahogy éreztem, hogy az a bizonyos "otthon egyedül dühöngök" terv nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy én azt elképzeltem.
  • Mondd... - fordultam vissza, s ránéztem régen látott barátomra, akit az utóbbi időben eléggé elhanyagoltam. 
  • Hova mész? - lépett elém értetlenkedve. - Gondoltam, megleplek, és eljövök az előadásra, hogy végre lássalak, elvileg a szereplistán a te neved van feltüntetve...
  • Másé a szerep. - jelentettem ki egyszerűen, és megvontam a vállam, mintha egyáltalán nem érdekelne az egész.
  • De hát... - összevonta a szemöldökét - miért? 
  • Mert nem jártam be próbákra, a rendező pedig másnak adta... - ismét megvontam a vállam, Bree pedig felsóhajtott.
  • Buta, buta Adam.. - megcsóválta a fejét egy elnéző mosollyal. - Vigasz-forrócsoki?
  • Nem mész az előadásra? - hunyorogtam rá, ő pedig megvonta mosolyogva a vállát-
  • Majd akkor, ha téged látlak főszerepben. - mosolygott kedvesen egy kacsintás kíséretében, én pedig csak megráztam a fejemet.
  • Menj csak, biztos jó az a másik ba... színész. Miattam ne hagyd ki, jó? - a vállára simítottam, ő pedig elhúzta a száját, és kezdte beadni a derekát.
  • Rendben, rendben. Neked nincs kedved...? - intett a fejével az impozáns épület felé, én pedig mosolyogva megráztam a fejem. - Oké. Majd összefutunk, szia. - intett és eltipegett.
  • Szia. - mondtam halkan, majd lassan ballagtam haza a sötét utcán, s beléptem a kis, biztonságot nyújtó otthonomba.
Még mindig nem értettem, miért cipelt Crystal arra a meghallgatásra. Mire jó az nekem, hogy benne vagyok egy bandában? A munkámat sem végzem jelenleg rendesen, és most a nyakamba szakad még egy feladat, amit ráadásul nem is akartam... Igaz, talán ez nem teljesen fekete-fehér. Ha nem akartam volna, simán kisétálhattam volna a teremből. De volt valami a zsűriben és az egész szituációban, ami megragadott, és nem engedett el, de nem tudom meghatározni, mi volt az. Talán a hírnév hullámokban rámtörő vágya lappangott bennem, s vonzott a kihívás. Úgy vélem, az életben kockáztatni kell, ha az ember el akar érni valamit. Én eddig túl kevés rizikót vállalhattam, hisz még mindig a porban vagyok, és a félig elvesztett munkámért járó minimálbérből fizetem a rezsit, valamint az ételt, ha meleg kaját akarok, és nem jön át anya vagy Crystal főzni, ugyanis az én főzőtudományom a sima rántottánál megáll. Próbálkoztam levesekkel, sülthússal, de a levesemet még Bridget Jones spárgalevese is lealázza, amiben konkrétan talán a hagymát a növény spárga helyett a kék madzaggal kötötte össze, így az egész egy borzalmas ízű kék löttylett. Na most az én húsleveseb sokkal jobban hasonlított tulajdonképpen bármi másra, leginkább egy tál műzlire, mint levesre. Az íze pedig olyan volt, mintha a zacskóból kanalaztam volna a vegetát. 
Talán itt az ideje, hogy változtassak, mert a változás eljön, ahogy a dal is mondja. A kérdés pusztán annyi: mikor?
Egy hangos sóhajjal löktem be magam után a bejárati ajtót, ajd a zsebemben rezgő telefonomat kaptam a kezeimbe. A kijelzőn lelkesen villogott egy apró, fehér boríték jelezve, hogy üzenetet kaptam, így a megfelelő gombot enyomva nyitottam meg.
"Szia, Adam!
Az e-mail címedre átlőttem pár dalszöveget kottával, nézegesd őket, kérlek.
J."
Jared Averay. Meleg, zöld szempárját láttam magam előtt, s kedves mosolyát, miközben olvastam a rövidke levelet. A telefonom félredobva csentem el a konyhából egy zacskó  chipset, és beültem az asztali számítógép névre hallgató monstrum elé, s megnyitotzam az e-mailjeimet, hogy csekkoljam a dalszövegeket. 
Mind találóak, lényegterörőek, csak kicsit nyersek. A chipses zacskóban turkálva, majd a kihalászott szemeket ropogtatva kezdtem memorizálni a szövegeket csendes magányomban a saját hiányérzetemmel. Anélkül, hogy lenne valaki aki hozzám szól, hátulról átölel, s egy forró csókkal kényezteti nyakam, elcsal a dalszövegek mellől mellől egyenesen meleg karjaiba, melyekkel viaránt a szakadék szélétől, és soha többé nem enged el. Nem enged elesni, lezuhanni a mélybe, csak visszaadja letépett szárnyaimat, s újra megtanít repülni. Mert jelenleg letépett szárnyaim helyén két hatalmas, folyton vérző seb tátong, s nincs senki, ki begyógyítaná. Nem maradt másom, mint az álom, mely széttört, sebzett lelkem romjai közé száműzi tudatomat.

4 megjegyzés:

  1. Imádom, imádom, imádom!!!!!! Nagyon jó lett és nagyon szépen fogalmazol, köszönöm, hogy ilyen gyorsan hoztad az új részt!!!!!!!!! <3 :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett Hölgyem, izgatottan várom a következőt!
    Már nagyon érdekel Jared és Adam kapcsolata..... :333 <3

    VálaszTörlés
  3. Tehát sikerült éreztetni, hogy Jared jobban érdekli :D Köszönöm szépen, hogy olvasol és tetszik a blogom, illetve kommentelsz! :D

    VálaszTörlés